“RAV KAV” KÁRTYA

minden, amit a városi tömegközlekedésről tudni kell

Életbe lépett a központi városok tömegközlekedésében alkalmazott fizetési rendszer reformja – Hol lehet Rav Kav kártyát vásárolni, kinek éri meg, milyen fajtái vannak – és hogyan fizethetnek majd a turisták?

Az Izrael központi városaiban („metropolin”) közlekedő buszokat üzemeltető Dan busztársaság 2018. december 21-től fokozatosan megszünteti az eddig megszokott fizetési rendszert, vagyis nem lesz lehetőség közvetlenül a sofőröknél készpénzért jegyet váltani. Ezeken a járatokon ezentúl csak névre szóló, vagy sima feltölthető kártyáról lehet majd fizetni az utazásért.

A kártyákat a már most is használt töltőállomásokon (bankautomatákban, okostelefonon és számítógépen, a „HopOn”-aplikáción keresztül, illetve online a HopOn weboldalon) lehet ezentúl is feltölteni, valamint növelik majd az utcai töltőautomaták számát. Többek között a tel-avivi városi közösségi kerékpárkölcsönzők állomásai is töltőállomásként szolgálnak majd.

Mit érdemes tudni az új jegyvásárlási rendszerről?

Mi változik 2018. december 21-től?

Eddig lehetőség volt az egyszeri utazásra jogosító jegyet a buszvezetőnél megváltani, illetve készpénzért a Rav Kav bérlet is feltölthető volt náluk. Ez a rendszer teljesen megszűnik.

Hogyan lehet ezentúl jegyet váltani?

December 21-től kezdve kizárólag Rav Kav kártyával lehet majd utazni. A Rav Kav egy elektronikusan tölthető műanyag kártya, amelyet a buszvezető fülkéje mellett, egyes járatokon a jármű belsejében elhelyezett eszközön lehet érvényesíteni. Két fajta Rav Kav kártya váltható: a fényképes, névre szóló és a sima (anonim).

Helyileg hol lép életbe az új rendszer?

A Rav Kav kártyás fizetésre átállás már közel fél évvel ezelőtt életbe lépett Jeruzsálemben. December 21-től valamennyi Dan-vonalon, majd egy hónappal később Tel-Aviv, Bnei Brak, Givatayim, Holon, Bat Yam, Rishon LeZion és Petah Tikva (az ún. metropolisz-körzet) városain áthaladó, minden más vállalat által működtetett járaton is. A reform fokozatosan az egész országra kiterjed majd.

Rav Kav nélkül szállt fel a buszra?

Egy közel két hónapos átmeneti időszak során még lehetőség lesz a buszvezetőnél 10,90 sékelért jegyet vásárolni, amit egy nem névre szóló és a vonaljegy felhasználása után feltölthető Rav Kav kártyán kapunk meg.

Mire jó a nem névre szóló Rav Kav?

Az anonim Rav Kav egy bármikor, tetszés szerinti – maximum 200 sékel – összeggel feltölthető kártya. Utazáskor a rendes viteldíj összegét vonják le róla, tehát nem vehető igénybe kedvezmény (diák, nyugdíjas stb.). Napi-, illetve hetijeggyel is tölthető, havibérlettel azonban nem. A kártyát bármely töltőállomáson 5 sékelért lehet kiváltani. Bárkire átruházható, elvesztése esetén nem térítik meg a fel nem használt összeget.

Névre szóló Rav Kav – miért éri meg?

Ezen a kártyán név és fénykép is szerepel, és feltölthető rá kedvezményes napi- vagy havibérlet is, vagyis a megvásárolt bérletnek megfelelő időre meghatározatlan számú utazásra jogosít minden tömegközlekedési eszközön (busz, vonat stb). Például a 40 sékeles napijegy Tel-Avivban és Jeruzsálemben, vagy Tel-Avivban és Haifán minden buszjáratra, valamint a városok közötti vasúti és buszjáratokra is felhasználható. Havi 213 sékelért a déli-metropolin körzetben (Petah Tikva–Tel-Aviv) minden busz- és vonatjáratra igénybe lehet venni. Ha kiskorúak, diákok, nyugdijasok, mozgássérültek fizetnek az utazásért ezzel a fajta kártyával, ők további engdményre jogosulak.

Annak is megéri, aki nem vált napi/heti/havi bérletet?

Igen, annak is érdemes névre szóló Rav Kavot váltani, aki nem tömegközlekedik rendszeresen, mivel ez a kártya is feltölthető fix összeggel, amit az egyszeri utazáskor lehet felhasználni. A feltöltéskor a kedvezmények is igénybe vehetőek (diák, nyugdíjas, mozgássérült, stb.), ezek nélkül automatikusan 20 százalék kedvezmény jár (a maximum 200 sékel itt tehát 250-et ér). Ezen kívül pedig ha elveszett a kártya, a megmaradt értéket visszatérítik.

Hol váltható a Rav Kav?

A sima kártya egy ideig a buszvezetőknél, később a töltőállomásokon váltható 5 sékelért.

A névre szóló kártya kiváltása egy kicsit bonyolultabb, de egyszeri procedúra. Az egyik lehetőség az online megrendelés, ahol az adatlap kitöltése és a fénykép beszkennelése után postán küldik ki (10 sékel). Személyesen az itt felsorolt, általában nagyobb pályaudvarok közelében lévő irodákban lehet elkészíteni (16 éven aluli gyerekek csak felnőtt kíséretében).

Hol tölthető a Rav Kav?

A kártyákat az automata és készpénzes töltőállomásokon, a legtöbb bankautomatában, okostelefonon és számítógépen, a „HopOn”-applikáción keresztül, illetve online a HopOn weboldalon lehet feltölteni. Itt minden töltőállomás kikereshető hely, időpont, fizetési eszköz stb megadásával.

Egy turista mit tehet…?

A közeljövőben, amíg még lehet, érdemes a sima kártyát a buszvezetőnél megvenni, és később az automatákban feltölteni. A továbbiakban minden nagyobb pályaudvaron és a Ben Gurion repülőtéren érdemes előre kiváltani, és a kívánt összeggel feltölteni.

Fontos linkek:

/2018-11-26/

Politzer Maymon Krisztina

Figyelem! a fentiekben részletezett információk kizárólagosan az általános tájékoztatást szolgálják. A közreadottak rendszeresen frissítésre kerülnek, de semmi esetre sem követik automatikusan a jogszabályi változásokat. A megjelölt források, és jogszabályi hivatkozások ezzel szemben részletesebb és a jogszabályi környezet változásait folytonosan követő információkat tartalmaznak, ezért elengedhetetlen, a konkrét és személyre szabott döntések meghozatalát megelőző tanulmányozásuk