Búcsú a kommunikációs szolgáltatóktól három lépésben
/Sivan Erush/
Két nap alatt immár harmadszor próbálom meggyőzni a Bezeq aktuális üzletkötőjét, hogy komolyan gondolom, nincs szükségem a szolgáltatásukra, nincs olyan fantasztikus ajánlat amivel visszacsábíthat a cég. Sajnálom szegényt, tudom, hogy ez a dolga, keserű kenyér az elégedetlen ügyfelet rábírni a maradásra, remélem nem sikerdíjra fizetik. Viszont most már kezdek nyűgös lenni, rabolják a drága időmet, és papagáj módjára ismételtetik velem azt, amit felejthetetlen magyar akcentusom ellenére elsőre is megértettek, csak nehezen fogadtak el: eljut a búcsú ideje.
Csak később tudtam meg, hogy mindezt megspórolhattam volna néhány kattintással, ha ismerem a netek.co.il weboldalt. A szolgáltatás nem új, immár kilenc éve annak, hogy három barát (Jonathan Klinger, Nathaniel Wexstein és Eric Malul) ráunt a felesleges beszélgetésekre, a jogtalanul kiszámlázott tételek miatti vitákra, és létrehoztak az oldalt, ahol három egyszerű lépésben, különdíj fizetése nélkül lemondhatunk bármilyen internetes vagy telefonos szolgáltatást.
Természetesen nem ez az oldal, amit a kommunikációs vállalatok annyira szeretnek és a kezdetben többféle módon akadályozták is a munkájukat. Bár a fogyasztóvédelmi törvény már 2008. novembere óta lehetővé teszi, hogy bármikor azonnali (két-három napon belüli) kikapcsolással lemondjunk egy-egy szolgáltatást, a cégek mégis végtelenített történetben igyekeznek lehetetlenné tenni a leválást. Például a szóbeli lemondás nem elég, azt faxon is meg kell erősíteni. A digitálisan fejlett Izraelben már egy évtizede annak, hogy a legtöbben nem használnak külön otthoni telefont, a faxot a munkahelyek nagy részén is felváltotta az e-mail, de 2011-ben, amikor megindult a Netek a távközlési cégek ragaszkodtak a faxos lemondáshoz. Nem kis erőfeszítésükbe került, hogy hozzájussanak a különböző társaságok valós faxszámához, mert azokat a cégek gondosan őrizték, ezzel is nehezítve a leválást. Ma már kötelező minden internetes felületen feltüntetniük a lemondáshoz szükséges faxszámot, de sajnos ma is előfordulhat, hogy „technikai” okokból éppen nem azon a számon fogadják a lemondó leveleket, amelyet korábban nyilvánosságra hoztak. A Netek munkatársai naprakészen tartják a faxlistát, de mindenképpen ajánlják, hogy a lemondást követően győződjünk meg róla, hogy a szolgáltatást valóban felfüggesztették.
Ha valaki úgy dönt megválik az aktuális szolgáltatójától, azt a következőképpen teheti meg:
1. Belép a www.netek.co.il oldalra és ott kiválasztja a búcsúra ítélt társaságot.
2. Megadja a korábbi előfizetésre vonatkozó személyes adatokat, köztük a fizetésre használt bankkártya utolsó négy számjegyét.
3. Igazoló e-mailt kapunk a Netek-től, melyet megerősítve, a Netek elindítja a lemondó faxot az adott társaságnak és erről 24 órán belül jogszerű igazolást állít ki a számunka.
Fontos tudni, hogy a Netek nem tárol személyes adatokat, ezért a visszaigazolás később már nem lesz elérhető, azt mindenképpen nyomtassuk ki és őrizzük meg. A portál nem vizsgálja a megadott adatok hitelességét, így azt sem tudja ellenőrizni, hogy mi magunk vagy valaki más a nevünkben indította-e el egy szolgáltatás lemondását. A cég felhívja a figyelmet arra, hogy bár az ő szolgáltatásuk ingyenes, ez nem jelenti azt, hogy egyes kommunikációs vállalatok lemondás esetén nem számolnak fel nekünk valamilyen díjat. A Netek portál nem vállal jogorvoslatot, azt ajánlják vitás ügyekben az általuk kiállított igazolással felszerelkezve forduljunk ügyvédhez.
Tapasztalatom szerint szép számmal akadnak olyan előfizetők, akik évekig fizetnek kisebb-nagyobb összegeket egy szolgáltatásért, amiről korábban azt hitték már sikeresen lemondták. Talán most van itt az ideje annak, hogy a bankszámla igazolásokat részletesen végigböngészve kigyomláljuk azokat a szolgáltatókat, akik ilyen piszkos trükkökkel élnek.
Figyelem! a fentiekben részletezett információk kizárólagosan az általános tájékoztatást szolgálják. A közreadottak rendszeresen frissítésre kerülnek, de semmi esetre sem követik automatikusan a jogszabályi változásokat. A megjelölt források, és jogszabályi hivatkozások ezzel szemben részletesebb és a jogszabályi környezet változásait folytonosan követő információkat tartalmaznak, ezért elengedhetetlen, a konkrét és személyre szabott döntések meghozatalát megelőző tanulmányozásuk