Bankolás válság idején

/Sivan Erush/

A médiában sokszor hallottunk arról, hogy a kormány milyen intézkedésekkel igyekszik a Korona járvány miatt kialakult válságban munkahelyüket elvesztők segítségére sietni. Egy korábbi cikkünkben beszámoltunk arról, hogyan igényelhetünk munkanélküli segélyt, most annak jártunk utána, mire számíthatunk a bankügyeink terén.

Az izraeli nemzeti bank, a Bank of Israel és a Pénzügyminisztérium ajánlása alapján a különböző magántulajdonú bankok elsősorban a hiteltörlesztések átmeneti felfüggesztésével könnyítenének ügyfeleik terhein. Ez a lehetőség a jelzáloghitelek és a fogyasztási hitelek fizetésének általában három hónapos késleltetését teszi lehetővé, de mint Kety Mor-Joseftől, az Otsar Ha-Hayal munkatársától megtudtuk ez az opció nem automatikus, csak külön kérésre és csak azok az ügyfelek esetében engedélyezett, akik korábban is „jó” ügyfélnek minősültek, időben törlesztették a tartozásaikat. Suzi Yosipovits-Fagyas, a Bank Leumi hitelekkel foglalkozó munkatársa arra is felhívta a figyelmünket, hogy az ő bankjukban ez a halasztási lehetőség csupán a tőke törlesztésre vonatkozik, a kamatokat továbbra is fizetni kell.

A bankszámlákhoz tartozó hitelkeret bővítésével kapcsolatos központi tanácsot a bankok egészen különböző módon értelmezték. Az Otsar Ha-Hayal a jó minősítésű ügyfelek számára, – ugyan egyelőre csak három hónapos periódusra -, de automatikusan 25 százalékkal megemelte a hitelkeretet. Tudják, ez az a bizonyos takaró széle, amitől már nem érdemes tovább nyújtózkodni, hiszen aki túllépi ezt a bűvös határt, nem csak annak van kitéve, hogy visszadobják a csekkjét vagy nem teljesül állandó átutalása, de arra is számíthat, hogy rövid időn belül romlik az ügyfélbesorolása a banknál. A Bank Hapoalim egyik munkatársa elmondta, az ő bankjukban csak külön kérésre emelik meg a hitelkeretet, akkor is csak nagyon óvatosan. Mint megtudtuk, a Bank Leuminál csak az eddiginél is szigorúbb, ismételt hitelvizsgálat után van lehetőség a hitelkeret megnövelésére.

Azt mind a három bank munkatársa megerősítette, hogy a kormányzati kérésnek megfelelően, a fedezethiányos csekkekkel kapcsolatban a korábbinál rugalmas a pénzintézetük, de ez az opció is csak korlátozott ideig és csak az eddig hibátlanul teljesítő ügyfelek számára létezik. Mint ismert, akinek egy éven belül 10 csekkjét visszadobja a bank fedezethiány miatt, azt először csak a csekk használatától tiltja el a bank, de később felkerülhet a bankközi feketelistára is, ahonnan csak hét év makulátlan banki múlt után tűnik el a neve. Addig viszont nehézségekbe futhat bele akár bankkártya, akár hiteligénylés esetén, s ezen nem segít az sem, ha közben bankot vált. Most annyi könnyítés történt, hogy azok a csekkek, amelyeket a 2020 áprilistól-júniusig terjedő időszakban dob vissza a bank fedezethiány miatt, azok nem számítanak bele ebbe az évi maximum 10 bajos csekkszámba, de az emiatt keletkező ügyintézési díjat (általában 35-50 sékel/csekk) az ügyfélnek ki kell fizetnie.

Az általunk megkérdezett bankok közül a Bank Hapoalim és az Otsar Ha-Hayal is kínál speciális hitelcsomagot a válság miatt nehéz helyzetbe került egyéni és kisvállalkozói ügyfeleinek. A hitelbírálat szigorúbb, a fizetendő kamat a korábbinál magasabb, de az első tőke és kamat részletet csak félévvel a hitelfelvétele után kell elkezdeni törleszteni.

Általában elmondható, hogy a bankok, mint magántulajdonú pénzügyi szervezetek a felügyeleti szerv ajánlásai mentén, de a legkevesebb rizikót vállalva vesznek részt a keletkezett gazdasági válság kezelésében. A hitelbírálat a korábbinál is szigorúbb lesz, kölcsön kérelem esetén egyes bankok még azt is tudni akarják majd, korábban pontosan mire költöttük a pénzünket. Várhatóan növekszik majd a hitelek után fizetendő kamat és az eddiginél több iparág kerül arra a bankközi negatív listára, melynek vállalkozói és dolgozói csak nagyon különleges esetben, komoly fedezettel kaphatnak kölcsönt. Turisztikai, vendéglátóipari cégek mostanában valószínűleg kevesebb eséllyel számolhatnak a bankoktól érkező pénzügyi mankóra.

Azt viszont látjuk, hogy a bankok a válság idején is mindent megtesznek az ügyfeleik kényelméért és az akadálymentes ügyintézésért. Az izraeli bankrendszer eddig is fejlett online platformmal bírt, de a részleges zárlat miatt kialakult helyzetben a pénzintézetek a korábbinál is nagyobb lendülettel vetették bele magukat az internetes szolgáltatásaik fejlesztésébe. Ma a legtöbb bank csak a nagyvárosokban lévő és jellemzően nagy forgalmú, pénztári szolgáltatást is nyújtó fiókokat tartja nyitva a nagyközönség számára. Persze a legtöbb helyen a zárt ajtók mögött szorgos munka folyik, a munkatársak telefonon, faxon, e-mailben vagy az online chat felületen állnak az ügyfelek rendelkezésére. A zárlat hatására azonban néhány, korábban csak az adott bankfiókban intézhető ügy, például az új bankkártya átvétele vagy a nagy összegű csekkek (taslum sovár) intézése ma már otthonról is megoldhatóvá vált.

Még nem tudjuk milyen lesz a zárlat utáni első nap és az azt követő hónapok, de az biztos, hogy a bankok szolgáltatásaik fejlesztésével továbbra is versenyeznek majd értünk, fogyasztókért. Mi pedig valószínűleg annak alapján is rangsorolunk majd, hogy mit nyújtott nekünk a bankunk ebben a nehéz időszakban.

A bank neve / Hívóközpont / Web

Nemzetközi Bank
*3009
https://www.fibi.co.il

Discount Bank
*6111 *
https://www.discountbank.

Mercantile Discount Bank
*3477
https://www.mercantile.co.il

Massad Bank
*2448
https://www.bankmassad.co.il

Yahav Bank
*2616
https://www.bank-yahav.co.il/

Bank Mizrahi-Tefahot
*8860
https://www.mizrahi-tefahot.co.il/

Bank Hapoalim
Magán:  *2407
Üzleti: *2410
https://www.bankhapoalim.co.il

Bank Leumi
*5522
https://www.leumi.co.il/

Bank Jeruzsálem
*5727
https://www.bankjerusalem.co.il/

Union Bank
*3215
https://www.unionbank.co.il

HSBC
03-7101121    03-7101149
https://www.us.hsbc.com/

CAL
03-5726444
https://www.cal-online.co.il/

Max
03-6178888
https://www.max.co.il

IsracardMagán:
*6272
https://digital.isracard.co.il/Üzleti:1-800-840-840

Figyelem! a fentiekben részletezett információk kizárólagosan az általános tájékoztatást szolgálják. A közreadottak rendszeresen frissítésre kerülnek, de semmi esetre sem követik automatikusan a jogszabályi változásokat. A megjelölt források, és jogszabályi hivatkozások ezzel szemben részletesebb és a jogszabályi környezet változásait folytonosan követő információkat tartalmaznak, ezért elengedhetetlen, a konkrét és személyre szabott döntések meghozatalát megelőző tanulmányozásuk