A közelmúltban egy szűkszavú hír jelent meg néhány médiafelületen. Elsők között a Haaretz című napilap tette közzé azt a belügyminiszteri rendeletet, mely szerint Izrael állama  hivatalosan is elismeri az arám nemzetiséget, mint önálló államalkotó kisebbséget.

A rendelet  néhány száz család alkotta keresztény közösségnek jogot enged arra, hogy immár ne arab nemzetiségűként legyenek nyilvántartva, hanem származásuk, történelmi múltjuk, és közös nyelvük, de legfőként önmeghatározásuk alapján arám nemzetségként.

A hír ennyi, azonban a mögöttes tartalom annál jelentősebb. Sádi Halul az arámi keresztények szövetségének elnöke fogalmazta meg a sajtónak tett nyilatkozatában az egyik legfontosabb hozadékát a belügyminiszteri rendeletnek:

“ez történelmi döntés és fordulat az izraeli keresztények és zsidók kapcsolatában. Ezzel kihúzzák a kártyát az antiszemiták kezéből, akik becsmérlik a zsidó népet és Izraelt. Azt bizonyítja, hogy Izrael védi polgárait és a benne élő kisebbségek identitását,…”

Itt az „identitás”  a lényeg (meg persze az önmeghatározás, meg a történelmi múlt ), mert ennek jogán vagyunk mi zsidók is jelen  ezen a földön. S mert nem csak mi vagyunk otthon ezen a földön.
Izrael valójában olyan állam, ahol a polgárok többsége zsidó; a demokratikus értékeket viszont az ország az állam zsidó voltának értékei mellett is mindig megvédte.

Ez az elv Izrael Függetlenségi Nyilatkozatában gyökerezik. A Legfelsőbb Bíróság az egyenlőség kiterjesztett értelmezése mellett tette le voksát, amikor azt az Alaptörvény “Emberi méltóság és szabadság” című részébe foglalt, alapvető jogként ismerte el. A bíróság elnöke, Barak ezt írja egyik ítéletében (HCJ 6698/95):

“Az egyenlőség elvének valódi próbája a kisebbségekkel (vallási, nemzeti és egyéb kisebbségekkel) szembeni bánásmód. Ha a kisebbség nem egyenlő, akkor a többség nem demokratikus.”

Izraelnek (hivatalos statisztikai nyílvántartások szerint) 9,1 milliós az össz-lakossága, melyből, mintegy 26% (2020) nem zsidó származású (s ezen belült kisebbségekhez tartozók összlétszáma mintegy 1,9 millió fő).  A hír kapcsán időszerű áttekinteni, hogy melyek azok a kisebbségben élő, izraeli állampolgársággal is rendelkező nemzetiségek, melyek ma Izrael földjén élnek, s melyek ma Izraelt otthonuknak is tekintik:

    • Arabok
    • Beduinok
    • Arámiak
    • Druzok
    • Cserkeszek

 

Arabok.

Legjelentősebb kisebbségnek az arabok számítanak. Önmeghatározásuk alapján mostanság palesztinoknak definiálják önmagukat. Felmenőik többnyire Közel-Kelet és Észak Afrika elarabosodott területeiről vándoroltak a „Nagy” Palesztína területére.

Az arab és iszlám hódítások nyomán elarabosodott, szír, egyiptomi, stb kultúrákat az ősi arab kultúrával ötvöző törzsek leszármazottai  ettől még jogosan tekinthetők a nagy arab család részének, de ha ezt az önkifejezésük úgy diktálja: palesztinoknak.

Itt megállva egy gondolatsor erejéig:  mint ismeretes a Szíria Palæstina néven vette birtokba Róma Israel földjét, és ez az elnevezés a függetlenség kikiáltásáig fenn is maradt. Ugyanakkor ez a Róma által kreált nagy Palesztina, mint földrajzi fogalom magában foglalta a mai Jordániát, és Szíria nagy részét is. E területen élő,  többnyire  egyiptomi, szaudi gyökereiktől elszakadt utódok azok akik a palesztinai álomban vélik meglelni önmaguk identitását.

Az elmúlt évszázadokban az itt élők: palesztinai zsidók, és palesztinai arabok voltak a világ számára. A Népszövetség, majd az ENSZ támogatásával a brit  és a francia politika azonban közbeszólt. Az itt élők feje fölött létrehozott két mesterséges arab államot. Az iszlám többségű Jordániát, és a Keresztény többségű Libanont.  A maradék területen sorsukra hagyták az ott élőket. Ebből a patthelyzetből” nőtt ki Izrael a zsidó állam, és maradt mindmáig a rendezetlen formációként a „nyugati part”. És maradt újra és újratöltve a palesztin álom. Mint említve volt palesztinai araboknak  nevezte a világ egykor az itt élő arabokat. De araboknak definiálta a világ az arámikat, a drúzokat, a cserkeszeket, és természetesen a beduinokat is.

A  mára elterjedt névhasználattal szemben, származásuk alapján araboknak azonban csak azokat lenne szabad tekintenünk, kiknek felmenőik  arábiai gyökerekkel rendelkeznek, s egykor volt nomád őseik génállományát hordozzák. Ha helyes ez a szelektálás, akkor araboknak ma csak a beduinokat, a sajátos ősi kultúrával rendelkező nemzetséget lenne szabad tekinteni.

Beduinok

Izraelbn a beduinok északon Galileában, és délen a Negevben élnek. Összességében mintegy 230-250 000 fős közösséget alkotnak.

Beduin,arabul badavi, bedavi. Izraelben a beduinok   (akár csak Ciszjordániában, Jordániában, Egyiptomban, Irakban, és Sziriában) szétszóródva, de szigorú törzsi rendben élnek. Galileában letelepedett családoktól eltérően – akik többnyire kereskedelemmel foglalkoznak, a déli klánok zöme ma is nomád életmód szerint él. Többségük állattenyésztéssel foglalkozik. A kasztrendszerük legalján a röghöz kötöttek, a földművelésből élők helyezkednek el. A városban letelepedett beduinokat hadarinak, a nomádokat fellahoknak nevezik

Az eredetileg arábiai sivatagban élő arabok zöme állattenyésztő beduin volt, de jelentős szerephez jutottak a cserekereskedelem területén is.  Nomád, vándorló életmódjuk miatt meghatározó szerepet töltöttek be Közel-Kelet és észak-Afrika el arabosodásában. Mohamed korában az Arab-félszigetet zömiben vándorló nomád beduin törzsek lakták, (maga Mohamed is eredendően tevehajcsár volt) így az iszlám elterjesztésében is jelentős volt a közreműködésük.

Izrael az elmúlt évtizedekben több beduin lakta városias jellegű települést hozott létre a Negevben, de jelentős azok száma is, akik nem adják fel a nomád életmódjukat, és mobilizálható ideiglenes szállásaikkal járják a sivatagot. Az amúgy barátságos, és a vendégszeretetükről elhíresült beduinokkal folyamatos a konfliktus szinte valamennyi ország adminisztrációjának, mert egyfajta ősi törzsi juss alapján magukénak tekintik a sivatagot, és önkényesen vesznek birtokba területeket, hoznak létre újabb tanya jellegű településeket. Az Izraelben élő beduinok szívesen vállalnak katonai szolgálatot.

Az Izraelben élő  beduinok többsége szunnita muszlim. Főként az északon, Galileában élők között, a keresztény hitűek is élnek. Ez utóbbiak nem tévesztendők össze a maronita keresztényekkel. (elterjedt az a közkeletű hipotézis is, hogy a főként Libanonból betelepült keresztény arabok az egykori keresztesek ivadékai lennének.)

Arámiak

Az arámiak (tévesen: arameusok) a sémi nyelvcsaládhoz tartozó, önálló nyelvet (arámi) beszélő ókori nép. A szent könyvek szerint Noé egyik fiának, ( a három közül) Sémnek közvetlen leszármazottjai között volt Arám és  Arpaksád.  Ez utóbbinak volt az unokája Héber. Héber egyik fiától, Pelegtől származtatjuk Ábrahám nemzetségét  így az egyiptomi anyától származó Iszmailt, és a héber gyökerekkel bíró Izsákot. (Ábrahám felmenői, egymást követő sorrendben: Peleg-Reu-Szerug-Nahor-Taré-Ábrahám)

Így ha nem is közvetlen, de vérségi kötelék köti egymáshoz az arámi, és a héber leszármazottakat.

Fennmaradt asszír írásos emlékek először i. e. 1400 körül tesznek említést egy bizonyos ahlamu törzsről, mely az arámi nemzetség egyik törzse vollt. A jelenleg ismert források szerint  az arámi őshaza valahol az arábiai sivatagban volt. Innen vándoroltak tovább i. e. 2. évezred végén, és telepedtek le Sziria (Anatólia) délkeleti részén és Mezopotámiában. Idővel meghatározó lett a befolyásuk a térségben, így elsősorban a kereskedelem területén. Ezzel mintegy párhuzamosan vált az arámi (ó-arámi) nyelv  összekötő kapoccsá az e területen élő népek között.  (miközben területen beszélt nyelvek is integrálódtak az arami nyelvjárásokba)

Az arámok legnagyobb történelmi teljesítménye nyelvük és írásuk áthagyományozása volt a környező népekre. Az arámi nyelvet káldeusnak is nevezik.

Az arámi nyelvről

Az arámi nyelv körülbelül i. e. 700. és 200. között a korabeli nemzetközi kultúra, az államigazgatás és diplomácia nyelveként terjedt el a Közel-Keleten, egészen Északnyugat-Indiáig, és ebből a pozíciójából csak az i. sz. 7. században szorította ki az arab nyelv.

Amikor Babilónia i. e. 586-ban legyőzte a zsidókat,  az addig beszélt héber helyett az arámi terjedt el a zsidók között is. (a héber ezt követően mint vallás szent nyelve maradt fenn) (Ezra, Jeremiás és Dániel könyveinek egy része az Ószövetségben mindemellett arámi nyelven íródott). A perzsa birodalom hivatalos nyelvéve is  az arámi volt.

Nagy Sándor hódításait követően a görög ugyan sok helyütt kiszorította az arámit, de főként Közel-Keleten továbbra is igen elterjedt maradt. Többek között Jézus is e nyelven beszélt. A nabateusok, a szamaritánusok és a palmüraiak által beszélt nyelvek  szintén az arámi változatai voltak.

A római korban fejlődött ki az óarámi nyelvből  a közép-arámi, majd a 13. századtól az újarámi nyelv(ek), amelyeket napjainkban is több százezer ember használ a Közel-Keleten, mindenekelőtt az ajszorik/asszírok, akik etnikai kisebbségként élnek a Kaukázusban (Grúzia, Őrmenyőrszag), Törökország északkeleti, Szíria nyugati, Irak északi és Irán északnyugati részén.

Ugyancsak a közelmúlt híreiben szerepelt, hogy a napjainkban dúló szíriai polgárháború legnagyobb veszteségei között tartják számon Malula, a Damaszkusztól északnyugatra fekvő település tragédiáját. A mára már szétbombázott település lakóiról állították nyelvészek, hogy napjainkban is beszélik a nyugati arámi nyelvjárást.

Arámok többsége hívő maronita. A maroniták bár a szír ortodox egyházhoz is kötődnek, a keleti katolicizmushoz sorolják magukat. A közösség nem összekeverendő az arab kereszténységgel

Az e földön élő arámok Izraelre, mint saját hazára tekintenek, katonai szolgálatot is vállalnak. Igyekeznek jó kapcsolatokat ápolni mind a muszlim, mind a keresztény arab közösségekkel, de eltérő kultúra okán kulturálisan elkülönülnek, nem kötnek vegyes házasságot.

Drúzok

Az eredetileg Egyiptomból származó, ma Libanon, Szíria, Izrael és Jordánia hegyvidékein élő drúzok genetikailag a törökökhöz, az örményekhez, és az irániakhoz is közel állnak.

A „kegyelem fiai” néven emlegetett drúz nép vallását évszázadokon át szigorú titok övezte, más vallásból senkit nem engednek betérni, és csak egymás között házasodnak.

Az őszinteség, hűség és tisztelet hármas princípiumát valló etnikum az iszlám egyik ágáról szakadt le, és mintegy ezer évvel ezelőtt alapított saját hitvilágot. Az ábrahámi vallásokat ötvözték gnoszticizmussal, neoplatonizmussal, görög pogány motívumokkal és olyan keleti elemekkel, mint a reinkarnáció.

Izraelben a  Karmel hegyen, felső Galileában és a Golán fennsík keleti részén élő drúz közösségek elkötelezetten kötődnek Izraelhez, nézetük szerint „vérszerződésben állnak a nekik otthont adó országgal”. Hitük egyik alapja, hogy ahhoz a nemzethez kell hűségesnek lenniük, amelyben laknak, s melynek teljes jogú állampolgárai. Jelentős  történelmi múltjuk ellenére az önmeghatározásuk csak Izrael iránti hűségre terjed ki, önálló nemzetiségi törekvéseik nem ismertek.

A drúzok aktívan részt vesznek az izraeli katonai szolgálatban.

Cserkeszek /adigék/

Izrael legkisebb népcsoportja a cserkesz (mintegy 3 ezer fő). Két északi faluban élnek, szunnita muszlim vallásúak, annak ellenére, hogy nem arab gyökerekkel rendelkeznek, A cserkeszek észak-Kaukázusi térségből származnak, jelentős részük Törökországban, Szíriában, és Jordániában telepedett le az idők folyamán. Saját etnikai identitásuk fenntartása mellett vesznek részt a közügyekben anélkül, hogy asszimilálódnának a zsidó társadalomba vagy az arab, illetve muszlim közösségbe.

/Felhasznált irodalom, mint forrás: Wikipedia, Hetek, Lehárblog, Izrael Kultúrája-blog, shalom-olim.com/